Az eszményi apa: miután jól megkereste a pénzt álmaink körülményeire, félkézzel tartja a színvonalat, a másikkal a babát pelenkázza, de szigorúan csak azután, hogy megfőzött nekünk, és a mamánknak is persze... :-)
Ezzel szemben a valóság: holtfáradt férfiak, akik féltékenységi hisztijüket és cirókahiányukat internet-és munkafüggőséggel palástolják.
Hogy lehet a két kép közé hidat verni? Némi megértéssel. Nem, nem a "mindent elviselek neked, mert te vagy a családfentartó"-című belenyugvásra gondolok. Hanem arra, hogy a szülőket képezni is lehetne akár a gyerekvállalásra, mert nagy feladat, nagy elvárások kötődnek hozzá, de valamiért elvárjuk, hogy mindenki "úgy szülessen". Szóval okítás kellene, de egész másként a két félnek. Az anyákéra is rátérek, de ma az apák vannak tányéron...
Illetve, dehogy is. Azt is az anyáknak kell megtanulniuk, hogy hogyan csináljanak apát egy férjből. Már azokból, akiknek nem megy egyszerűen.
Először is, nehezen, de tudomásul kell venni, hogy - macsó ide, hős oda-, : a pasik érzékenyek. Megkockáztatom, hogy érzékenyebbek mint a nők, de megpróbálják a lehető legtöbb módon palástolni. És igyekszenek minden erejükkel egy olyan képet mutatni, ami szerintük az adott helyzetben a legelőnyösebb. És ebből a szerepből nehezen lehet őket kirángatni, ugyanis ez a szerep csak azokat a momentumokat tartalmazza, amiben a pasi jó, ezzel kimerítve a "jó családfő=jó apa" fogalmat.
Ilyenkor az anya, nő hiába fáradozik, nehezen tud újabb opciókat hozzáadni, újabb feladatokkal felruházni egy hímet, az bőszen ellenáll, mondván: ő így jó, ahogy van, ezt más se csinálná jobban.
Ilyenkor egy feladat van, az "új" dolgokat (már amiket át szeretnénk néha adni, etetés cumisüvegből, gyerek ringatás, játék, stb.) miközben csináljuk, körbe kell írni, röviden, tényszerüen, és közölni kell minden esetleges veszély elhárításának menetét. ("ettől a cumisüvegtől nem fog félrenyelni, mert jó a szelepe, de ha mégis, kis felvételre, ringatásra elmúlik..." ) Mintha nem is neki mondanánk....
A pasik mindent jól akarnak csinálni, és egyből jól. (Ilyen nincs, mint tudjuk, ők is tudják, de akkor is.) Szóval nyugtassuk meg a lehető legtöbb alkalommal, amikor a kezébe adjuk a gyereket, hogy - hacsak nem ejti le másfél méterről a kőre - nem eshet nagy baja nála a gyereknek, és ha kicsi bumm mégis történik, az mindennapos. Mondom, érzékenyek...
Lassú viz előbb-utóbb odaér, és a legtöbb pasiból kinő az apa (is)....
